2008. február 25., hétfő

Fiúk Leányfalun!

Vasárnap két kulcsember nélkül indultunk el Leányfalura, ahol egy nyolccsapatos nemzetközi teremtornán vettünk részt. A csapatok között ott volt régi ismerősként a házigazda Dunakanyar két alakulattal, két budapesti jó körülményekkel megáldott utánpótlásnevelő egyesület: a Grund és a Hegyvidék, két szlovák csapat is a Badin és a SK Tempus együttese valamint a Visegrád. A mérkőzések 4+1-ben zajlottak le. A csoportunkba a második helyezést értük el, az elődöntőben a Hegyvidéket gyűrtük le. A döntőben a csoportmérkőzések alkalmával egyszer már döntetlent elérve a szlovák SK Tempus-al játszottunk. A meccset helyzetekkel kezdtük, de egy szerencsétlen öngól miatt lelkileg szétestünk, így megérdemelt 3-0-ás vereséget szenvedtünk. A győzelemért mi mindent megtettünk, ezért emelt fővel hagyhattuk el a játékteret. Szégyenkezésre így nincs okunk, hiszen a döntőbeli ellenfelünk egy a szlovák élvonalba feljutni szándékozó rimaszombati egyesület utánpótlásalakulata, nem beszélve arról, hogy sportiskolai keretek között működnek.
Csopormérkőzések:
Plse- Tempus 0-0
Plse- Visegrád 3-0 Lackó 3
Plse- Dunakanyar 2-1 Lackó 2
Elődöntő:
Plse- Hegyvidék 2-1 Lackó, Martin
Döntő:
Plse- Tempus 0-3
A végeredmény:
1. Tempus
2. Pilisvörösvár
3. Hegyvidék
4. Dunakanyar
5. Grund
6. Dunakanyar 'B'
7. Badin
8. Visegrád
A torna gólkirálya Kerék Lackó lett hat góllal. Az egész csapatnak a becsületes küzdelemért gratulálok. A két cserejátékosnak is nagyon köszönöm a részvételt, őket egy kicsit kevesebbet játszattam, de rájuk sem lehet semmi panasz. A szülőknek a biztatást és a csúszás miatt a türelmet köszönöm.
Osztályzatok:
Péter 7, Bene Balázs 8, Martin 7, Robi 7, Lackó 8, Reni 6, Bence 6

Nincsenek megjegyzések: