Kicsit felemásra sikeredett a Winter Cup 1999-esek tornája. Egyrészt a csapat csak gólaránnyal maradt le a dobogó legfelső fokáról, de igazán jó játékot az egyik tornán sem nyújtottunk. Nyílvánvaló, hogy az 1999-esek akkor játszanak kapura veszélyesen, ha a 2000-es csapatból a két játékossal kiegészülnek.
Nem szeretném azonban feladni azt - ezért szeretnék több gyakorlómérkőzést játszani- hogy egy teljesen 1999-es születésű játékosokból álló U9-es csapatot alakítsak ki. Éppen azért próbáltam ki Szép Ádámot, Peller Danit, Farkas Renit és Gyurkó Bencét. Úgy érzem, hogy nekik még a többi 99-essel össze kell szokniuk. Vasárnap az edzőmérkőzésen erre lesz is lehetőség.
Külön gratulálok a kapusunknak, Péternek, aki végig kiegyensúlyozattan és magabiztosna védett. Nick Szabolcs, Eck Martin és Forstner Robi játékával nem vagyok teljesen elégedett, ugyanis tőlük sokkal többet várok el. Azt már bizonyították, hogy ők ennél sokkal többet is tudnak. Az elért eredményhez azonban mindnekinek gratulálok. Ami szerintem a legfontosabb az, hogy a gyerekek jól érezték magukat.
Sorrend az osztályzatok alapján:
Péter 6,75Galacs, Lackó 6,33
Szabolcs, Bene, Gyurkó, Szép 6
Eck, Robika 5, 75
Petry 5, 33
Szakszon, Sörös 5
Peller Dani 4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése