2010. október 25., hétfő

Vasas kupa


Okóber 24-én a 2000-es Vasas kupán öt év után a mieink megtudhatták azt, hogy milyen érzés utolsóként hazaballagni egy rangos tornáról. A szülőktől minden gyerek nevében bocsánot kérek a teljesítményünk miatt.

Eredmények:
Csoportmeccsek:

PLSE- Gloriett SE Etalon Sportiskola 1-1 Galacs
PLSE- Vasas Akadémia A 0-3
PLSE- Vasas Akadémia B 2-2 Lackó 2
Helyosztók:
PLSE- Csepel 1-2 Kevin
PLSE- Vasas 2-5 Lackó 2

A mienk az egész tornán kapkodva, fásultan játszottak. Ez belefér, igazából nem ezért vagyok borzasztóan csalódott...
Az egész tornán azért is tudtam relatíve nyugodt maradni, mert a heti edzések után meglepődtem volna egy jó játékon. Hiszen, ahogy a labdarúgóberkekben mondják "Aki hétközben firkál az hétvégén sem tud majd rajzolni!" Azaz, amelyik csapat az edzéseken nem teszi oda magát, az a mérkőzésen ne várjon semmi jóra! Gondolok egyrészt a heti edzéslátogatottságra és minőségre. Konkrétan a négy edzés egyikén sem tudtam a létszám miatt a tervezett edzésanyagot megvalósítani, hiszen valaki (előzetes bejelentés nélkül) mindig hiányzott. Nem is beszélve a folyamatos 20-25 perces késésekről. A másik a belső motiváciú kérdése, hiszen öt év óta még egy edzésről sem kellett 20 perccel korábban hazazavarni a gyerekeket a hozzáállásuk miatt, csütörtökön ez is megtörtént. Igaz mindez adódhatott abból is, hogy aznap én is lázasan, így kedvetlenül tartottam az edzést.

Így egy nappal a történtek után kicsit más aspektusból vizsgálnám meg a történteket!
Ne vegyétek mentegetőzésnek, de tények azok tények:
-Azok a csapatok, akik ellen játszottunk mindegyiknek volt olyan cseréje, akik a mérkőzés második felében hozzá tudnak tenni valamit a játékhoz. Nekem sajnos a -kapusokat leszámítva - tegnap nem volt ilyen, sőt tuljdonképpen a kezdőben is alíg volt. A bal oldaluk szinte nem is létezett az egész nap folyamán. Arra nem is gondolhattam, hogy lényegesett változtathassak valamit a szerkezeten, vagy esetleg valahogyan "belenyúljak" a meccsbe.
-A dolgok tegnap is a helyükre kerültek, hiszen, ha csak a tegnapi ellenfeleink lakosságszámát megnézzük, hogy azok az edzők hány 2000-es gyerek közül válogatnak az adott településből. (Nem is beszélve a vonzáskörzetről, ami 100.000-es nagyságrendű, nálunk pedig csak Dániel jár edzésre máshonnan)
II. kerület, Pasarét 88.187
Gloriett Sporiskola 95.257
Csepel 78.677
Pilisvörösvár 13.537
Ez a nem mindegy, hiszen ott 6-szor vagy lehet, hogy 10-szer több gyerek közül válogatnak az edzők. Ahogyan nő a páyaméret és létszám, sajnos nekünk egyre nehezebb lesz az ilyen rangos tornákon.



Mi a körzeti bajnokságot elvileg kinőttük, ez a szint pedig tegnap magas volt, bár csak ha a kihagyott helyzetek számát veszem, akkor az öt meccsből legalább hármat megnyerhettünk volna.

Sajnos az edzői hivatás velejárója, hogy a sikert mindenki magáénak érzi(gyerekek, szülők), olyankor látszólag mindenki veled van, a kudarckor pedig (szinte) egyedül vagy. A lécet mi raktuk túl magasra a gyerekekkel. A realitás az, hogy ez mint tegnap kiderült magasan van...
Bár legalább tegnap megtudhattam milyen érzés, ha gratulának neked, hiszen az öt év alatt az összes tornagyőzelem után sem kaptam annyi gratulációt, mint tegnap az utolsó helyezésünkkor.


Most egy pár napig hagyom, hogy minden gyerek túltegye magát a történteken. Nekem is át kell gondolnom az elkövetkező néhány hónapot, hogy pontosan mit szeretnék tenni és változtatni a képzés és a versenyeztetésben a srácokkal és és azt is, hogy én pontosan mit is rontottam el.
A következő edzés időpontját majd a hétközepén kiírom.

Végezetül a gyerekek figyelmébe ajánlanám Simon Tibi néhány szavát, szeretném ha ezt örökre megjegyeznék: "Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!"

Nincsenek megjegyzések: